Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
Újvilág pályázati felhívás felsőoktatásban tanuló roma és hátrányos helyzetű fiatalok részére.
A Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara számára az Educatio2026 kiállításon való részvétel egyértelműen sikeres volt. A stand iránt élénk érdeklődés mutatkozott, az érdeklődők pedig - a hallgatók felkészült, magabiztos és professzionális tájékoztatásának köszönhetően - hiteles képet kaphattak a képzésekről és a közösségről.
A személyes jelenlét és a közvetlen megszólítás hatékonyan erősítette a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézetének a pozitív megítélését is.
Január 12-én került sor dr. Kapusi Angéla kollégánk „Ő hangoz¬tatta először az újabb magyar kritika jelszavait” című kötetének bemutatójára Budapesten, a Gondolat Olvasóban. A rendezvényen a szerzővel Lovas Anett Csilla irodalomtörténész, múzeumpedagógus beszélgetett Henszlmann Imre 1840-es évekbeli művészetelméleti és drámakritikusi tevékenységéről. A jó hangulatú, szakmailag gazdag beszélgetés átfogó képet adott a korszak kritikai gondolkodásáról, valamint a kötet kutatási hátteréről és főbb megállapításairól. Az esemény iránt élénk érdeklődés mutatkozott, a közönség aktívan kapcsolódott be a diskurzusba, amely méltó keretet adott a könyv bemutatásához.
PEDAGÓGUS VAGY? – csatlakozz a történetmesélő kampányunkhoz!
A pedagóguspálya vonzereje és társadalmi megbecsültsége nagyban múlik azon, hogy mi, akik ezt a hivatást választottuk, hogyan gondolkodunk magunkról, megmutatjuk-e értékeinket és milyen történeteket mesélünk el. Ezért kampányt indítunk, hogy elmeséljük: “Tanárnak lenni jó!”
Szeretnéd megmutatni, te hogyan tanítanál élményszerűen? Van egy jó ötleted egy tanóra megtartására, ami kilép a megszokott keretekből?

Pályázatot hirdetünk felvételizőink számára, amelynek keretében egy saját, egyéni tanórai ötletet várunk bármely tantárgyhoz kapcsolódóan.

A Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézet és a Magyar Pedagógiai Társaság hagyományőrző módon 17. alkalommal rendezi meg a Taní-tani című tudományos konferenciát Közös Tudástér - A felsőoktatás, a Köznevelés és a Gyógypedagógia Kapcsolódási pontjai címmel.
A Magyar Tudományos Akadémia a Jubileumi Tudományünnep 2025 alkalmából tisztelettel meghívja 2025. november 20- án a Tudományos párbeszédek a nevelésről című online konferencia rendezvényére.

Pályaismereti és pályaszocializációs gyakorlatok III. kurzus keretén belül, a másod éves tanár szakos hallgatóinknak a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese, Petendi György tartott előadást az iskola szervezeti működéséről, az iskola szervezeti felépítéséről, iskolavezetésről, vezetői attitűdről és döntéshelyzetekről.
A vendégelőadást dr. Kapusi Angéla egyetemi adjunktus szervezte meg a hallgatók részére.
Köszönjük szépen Petendi Györgynek a színvonalas és érdekes előadást!
A Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöksége, dr. habil K. Nagy Emese főigazgatónak a „Tehetségekért” kitüntetést adományozta.

A Miskolci Egyetem a „Miskolci Egyetem Kiváló Tudományos Szerzője” címmel ismerte el dr. habil. K. Nagy Emese tudományos teljesítményét.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács Elnöksége Jakóné dr. Gácsi Mária docens asszonynak az OTDK-t és TDK-t segítő tevékenységét OTDK70 Kitűző díjjal ismerte el.

Szívből gratulálunk!


Várunk szeretettel a Kutatók éjszakáján 2025. 09. 26-án pénteken a Miskolci Egyetem, C/1. épület, 3. emeletén!
Megismerkedhettek néhány jelentős pedagógiai személlyel!
Kipróbálhattok stresszkezelő játékokat és gyakorlatokat a pozitív pedagógia és pszichológia eszköztárából a kiegyensúlyozottabb hétköznapokért!
Részt vehettek egy kreatív művészetpedagógiai foglalkozáson, ahol megalkothatjátok saját karaktereteket, ezzel együtt önmagatokat!

További részletek a plakáton!
A Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara pályázatot ír ki demonstrátori megbízások elnyerésére. A pályázók a Miskolci Egyetem Szenátusa által elfogadott „Demonstrátori Szabályzatban” foglalt célok értelmében és előírásoknak megfelelően nyújthatják be pályázatukat a kar dékánjához elektronikusan a boldek@uni-miskolc.hu címre, legkésőbb 2025. szeptember 12-ig a pályázati űrlap kitöltésével és az ott szereplő csatolandó mellékletekkel.
A megbízás egy tanulmányi évre adható, a tevékenységért díjazás nem jár.
Szívből gratulálunk Dr. Kapusi Angélának, a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézet egyetemi adjunktusának a 2025. augusztusában megjelent első önálló monográfiájához, amelynek cím: „Ő hangoztatta először az újabb magyar kritika jelszavait” Henszlmann Imre mint művészetteoretikus és drámakritikus az 1840-es években!
Volt hallgatónk, Erdei Mónika, aki a 37. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójában különdíjat szerzett (témavezetője dr. Molnár Balázs volt) ősztől a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában folytatja tanulmányait.
Szép sikereihez szívből gratulálunk!
A Miskolci Egyetem Tudományos Diákköre és a Miskolci Egyetem Esélyegyenlőségi Bizottsága az Esélyért Díjat adományozta Borai Gabriella részére, az esélyegyenlőségért témakörben írt TDK dolgozatáért. Kiváló konzulensi elismerést pedig Ludnikné dr. Pálfi Dorina egyetemi adjunktus kapott.
Az elismerésért szívből gratulálunk nekik!
A Tanárképző Intézet által május 16-án megrendezett TDK-konferencia lényege három szóban összegezhető: Tudás, Dialógus, Kreativitás. A nappali és levelezős, tanár és gyógypedagógia szakos hallgatók prezentációi jól tükrözték az előadók alapos felkészültségét, személyes érintettségét, problémaérzékenységét és a jó megoldások keresését a választott témát illetően. A zsűri által adott magas pontszámok a színvonalas munkák elismeréséről tanúskodtak, amelyek alapján az alábbi eredmények születtek:
Kollégánk, dr. Kapusi Angéla egyetemi adjunktus a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola 5. osztályos tanulóinak tartott egy rendhagyó irodalomórát Petőfi Sándor elbeszélő költeményéről, a János vitézről. A gyerekek mesével egybekötve megismerkedtek a papírszínház műfajával, végül elkészítették a saját János vitéz című papírszínház-meséjüket, amit az óra végén közösen felolvastak.

Az óra megszervezését hallgatónknak, Simcsák Huba magyartanárnak köszönhetjük!
A Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézet Tudományos és Diákköri Konferencia Neveléstudományi és gyógypedagógiai szekciója 2025. május 16-án, pénteken 9 órától kezdődik, várunk mindenkit szeretettel. A konferencia online lesz, az alábbi linken: https://teams.microsoft.com/l/meetup-join/19%3ameeting_MzEzNzQ1ZDYtMDdiYi00ZDJmLWJiMDItYjI4YWM4N2U4N2I3%40thread.v2/0?context=%7b%22Tid%22%3a%22c43201f8-7cd8-4144-9080-ec5947253558%22%2c%22Oid%22%3a%22270db8db-12e0-426a-872c-313ef770899b%22%7d.